Első fejezet

Kedves Olvasóink!

     Köszöntünk téged az oldalon, amelyre a felrakott történetben a nagy rajongó számmal büszkélkedő ByTheWay tagjai is szerepelnek. Reméljük ezzel már sikerült maradásra bírnunk téged, s sokszor betévedsz még ide a jövőre tekintően. Ez az első blogunk, tehát teljes mértékben a sötétben tapogatózunk még minden téren. A blog még nincs teljesen elrendeződve, de gőz erővel dolgozunk rajta, s kárpótlásul meghoztam az első fejezetet. 

    Nagyon jól esne, ha kapnánk pár visszajelzés, ugyanis teljesen kezdő "írók" vagyunk és érdekelne, hogy tetszik-e, amit éppenséggel felrakunk, netalántán van-e kialakult véleményed az éppen adott fejezetről.  Ez egy kissé semleges rész lett, de mi ezt is  fontosnak tartjuk, ugyanis itt ismerkedhettek meg igazán a két szereplővel, akik végig viszik a cselekményt. Reméljük elnyeri majd a tetszéseteket az egész történet.

Jó olvasást kívánok!

Bogyó & Babóca

~~~❀~~~

   Bocsánat…

Elhasznált fekete bakancsom fém csatja csintalanul visszhangzott az iskola üres folyosóin. Próbáltam nesztelenül osonni bűntársam mögött, ki rezzenve a zajra, melyet elkopott lábbelim okozott, hátra fordult s ajkaihoz tette mutató ujját. Válaszul eltátogtam a bocsánat szócskát s szélesre húztam izgatott mosolyom, majd ismét elindultunk a tanári felé.

Az egyik felem élvezte a szabadságot, melyet a szabályok megszegésével ért el, s a szürke egérből egy saját akaratú lányt formált. A másik felem ordított, s sikítozott segítségért kiáltozva. Minél közelebb voltunk a célunkhoz, annál jobban erősödött a bűntudatom, azért a cselekedetért, amit még el sem követtünk. Pisze orrom hirtelen egy kemény dologba ütközött, melyről sikerült bebizonyosodnom, hogy a társam háta volt az.

- Gergő, biztos csináljuk? Lehet, hogy nem a legjobb ötlet – Suttogtam az előttem állónak, miközben az egyik kezem a sérült nózimat takarta. Most, hogy itt álltunk a tanári ajtaja előtt a szívem egyre jobban kalapált, s lelkem teljesen felemésztette önmagát. Elmém magam elé vetítette a következményeket, legyen az elbocsájtás, legjobb esetben egy intő, melyek akkor zúdulnak a nyakunkra, ha szerencsétlenül lebukunk.

- Persze! Nem fogok e miatt az orrtó teszt miatt megbukni. – Dünnyögte válaszul az említett, majd felém fordult, s elbájolt pompázatos smaragd zöld szemeivel. Rövid, koromfekete haja össze-visszaállt a koszos plafont nézegetve, s markáns orcája, mely segítségével oly sok lánynak törte már össze szívét, kifejezéstelen maradt. Nyűgös hangnemét elengedtem a fülem mellett, hiszen tudtam mennyire fontos neki a jó jegy, hogy ne fenyegessék bukással. Gergő óvatosan lenyomta a kilincset, és mielőtt belépett volna a szobába bekukucskált, hogy meggyőződjön, tényleg egy lélek sincs bent. Beléptem az üres tanáriba remegő kézzel, s lábbal, majd vészesen keresni kezdtem az asztalt, melyen feltehetően a dolgozatok helyezkednek el.

- Melyik a banán asztala? – Törte meg a csendet halk suttogása, majd miután elfojtottam pár huncut kuncogást, tengerkék szemeimet ismét végig futattam az asztalokon sikertelenül. Banán, avagy László tanár úr, ki hosszú orráról kapta a gúnyos becenevet, egy nagyon rendmániás ember volt, az órákról is mindig e miatt késett. Tehát olyan asztalt kellett keresnünk, ahol patinás rend uralkodik.

- Jobb oldalon a harmadik. – Mutattam a sikeresen eltippelt asztal irányába, melyen talán még a tükörképedet is láthattad. Gergő, a bűntársam, s egyben szerelmem, pár perces keresgélés után már egyre türelmetlenebbül kutatta át a pedagógus személyes cuccait. Látván egyre feszültebb viselkedését a segítségére siettem, majd együtt túrtuk szét a fehér lapokat.

- Miből is írunk? – Tette fel az egyik legeszetlenebb kérdését a fiú, miközben csendesen nyitogatta a fiókokat. Köztudott ebben az intézményben, hogy minket csak egy magyar tanár tanított és az ő asztalát amortizáltuk le éppen, s mivel ez az idei évünk utolsó témáját összefoglaló tesztje, nem volt nehéz megtalálni a keresett tárgyat. Sóhajtottam egy nagyot, majd kezdtem egyre jobban kételkedni a tervünk megvalósulásában.

- Öhmm... Ebből. – Lengettem magam előtt a sikeresen megtalált témazárókat, amit pont akkor találtam meg az asztal tetején lévő papírkupac között. Meglengettem a papírt előtte, majd mielőtt bármit is csinálhattam volna, egy egyszerű mozdulattal kikapta őket a kezemből. Szemeivel úgy vizslatta a lapokat, mintha aranyból lennének, majd elégedett mosollyal az arcán tekintete találkozott az enyémmel. Közelebb lépet hozzám, s bal tenyerével kihűlt orcámat melengette. Tekintete csintalanul ajkaimra tévedt és egyre közelebb s közelebb hajolt hozzájuk. Mikor ajkaink éppen hogy csak összeértek volna a mögöttünk lévő ajtó hirtelent kinyílt, s egy meglepett régi jó barát, Olivér állt a küszöbön. Gergő meglátva a vendégünket elhátrált tőlem, de még is elég közel maradt ahhoz, hogy a karjaink összeérjenek. Az éppen betoppanó személy helyes kis pofiját csúfos grimasz rútította mikor meglátta a mellettem lévő személyt. Szürkészöld szemei hatalmasra tágultak mikor észrevett engem is. Frusztráltan barna hajába túrt, majd hatalmasat sóhajtott, mely nem jelentett semmi jót nála. Ezeket mindig akkor csinálta, mikor valami megoldhatatlan problémával került szembe.

- Ti meg mit csináltok itt?! Különösen te, Dorina! – Emelte föl a hangját idegesen, majd gyors mozdulatokkal kinézett a folyosóra. Sietős léptekkel elém termett, majd lágyan végig húzta forró tenyerét a vállamtól egészen a csuklómig. – El kell tűnnöd innen az ofőnk mindjárt ide ér, hogy beszéljen velem a rossz jegyeimről. – Hangja gyöngéd s simogató, teljesen más volt, mint Gergőé, mind az érintése, mind a hangneme mikor velem beszélt. Aggodalma eddig ismeretlen érzéseket tárt fel elém, mikkel magam sem tudtam mit kezdeni. Gergő sose mutatta az érzelmesebb oldalát felém, feltéve ha létezik olyanja egyáltalán. Gyorsan a bűntársamra néztem, majd kikaptam a kezéből a lapokat s oda hajítottam az asztalra.

- Gyere, menjünk innen gyorsan. – Kaptam el ridegnek érzett kezét, majd próbáltam a folyosó felé vonszolni. Utáltam, mikor Olivér megérintett, utána mindig csak őt akartam ölelni, csak vele foglalkozni. Azt akartam, hogy egyszer öleljen, meg és soha ne engedjen el. Ő volt a legjobb barátom, nélküle nem bírtam volna ki eddig a sulit. A kapcsolatunk megromlott, mikor összejöttem Gergővel, ezért egyre kevesebbet találkoztunk, ami elszomorított.

- Dehogy megyünk megőrültél?! Nekem kellenek azok a dolgozatok, és nem megyek el nélkülük, akármit mond ez a bugris itt nekem. – Sziszegte dühösen szeretett barátom miközben egy erőteljes mozdulattal kitépte kezét az enyéim közül, mire halkan felszisszentettem a fájdalomtól. Oli, kinek eddig se volt a kedvence Gergő ingerülten nézte a jelenetet. Jó öreg barátom oda húzott magához s a csuklómat vizslatta. „Lojális” szerelmem eddig kezébe vette a dolgozatokat s mikor oda ért hozzám egy rendet utasító hang csengte körül a szobát.

- Maguk meg mit keresnek itt? – Vont minket kérőre a jól ismert osztályfőnökünk, mire hirtelen a szégyen egy szintre süllyesztett a földével. Bal kezemet összeszorítottam, aminek következtében össze gyűrtem a dolgozatok szélét. Szemeim labda méretűre kerekedtek, mikor agyam felfogta, hogy a lapok az én kezeimbe kerültek vissza varázslatos módon. – Még is mi az ott a kezedben Dorina? – Határozott hangja csak még jobban összeszorította a szívemet. Ekkora esztelenséget még életemben nem csináltam. Magam mögé néztem s várható módon Gergő elpárolgott a tett helyszínéről. Ez annyira rá vallott. Ő erről volt híres a suliban s én naivan követtem. Éva tanárnő kikapta a témazárókat a kezemből és szorgosan vizslatta őket. Tekintetét levette a tárgyról, felém nézett egy mérges grimasz kíséretében. – Most fogja a sátorfáját és felmegy az igazgatói irodába kisasszony, de azonnali hatállyal. – Ujjával mérgesen az ajtó felé mutatott, majd kezemet megragadva akarta elhagyni a szobát.

- Várjon, ha Dorinát felküldi engem is fel kell, hogy vigyen. Ő csak a történtek áldozata semmi köze ehhez. Kérem, engedje haza. – Olivérrel, háttal álltam, így nem tudtam szemügyre venni ismerős orcájának mimikáit, de el tudtam képzelni, hogy a csalódottság szemmel látható rajta. Nagyon kevés hiányzott, hogy ne kapjak sírógörcsöt s ne essek össze ott helyben.

- Rendben, akkor mindketten felmennek az igazgatói irodába, majd ott tisztázzák a helyzetet. - Borzasztóan éreztem magam, mintha éles üvegszilánkokkal szurkálták volna a mellkasom lassú, fájdalmas mozdulatokkal. Olival némán battyogtunk egymás mellett még csak véletlenül sem nézve a másikra. Ha csak engem kaptak volna el semmi bajom lenne. Este álomba sírtam volna magam, másnap egy alapos agymosást adtam volna Gergőnek, és semmi több. Viszont így a helyzetem még lehetetlenebb, hiszen olyan személy került bele az én kisded csínyembe, akinek semmi köze az egészhez. Éva tanárnő két öreg fa székre mutatott jelezve, hogy várjunk itt, amíg ő ki nem jön, majd bement az igazgató irodájába. Legjobb barátom puha karja halványan súrolta enyémet miközben helyet foglaltunk, melytől majdhogynem kiugrott a szívem.

- Bocsánat… - Suttogtam alig hallhatóan. Szavaimat még én is alig hallottam. Szégyenembe a koptatott farmeremet néztem, melyen parányi kis kezeim pihentek. El sem hiszem, hogy egy olyanért festettem be a hajam lilás-rózsaszínre, húztam szakadt stílusú ruhákat, s viseltem el a bunkóbbnál-bunkóbb embereket, akinek semmit sem jelentettem. Még annyit sem, hogy ott maradjon velem és együtt kerüljünk bajba. Az ajtó hirtelen kinyílt, majd az osztályfőnökünk elvonulásával beléptünk a helyiségbe. Csendben helyet foglaltunk az igazgatói asztal előtt lévő székeken, majd vártunk, hogy megbüntessenek minket.