Kilencedik fejezet

Drága Olvasóink! 

Meg is hoztuk  az ígért fejezetet. Hétvégén megint hozunk egy részt, ahogy ígértük. Élvezzétek a fejezetet és ne felejtsétek, hogy csodálatosak vagytok.

Ölel,

Bogyó & Babóca

~~~❀~~~ 

 A nagy takarítás 

A szánk veszélyesen közel volt egymáshoz, hogy hosszú évek elteltével végre átadják magukat egymásnak, azonban nem közeledtek tovább, megálltak egy helyben. Olivér meleg leheletével kényeztette szétnyílt, remegő ajkaimat. Szemeimet lassú, fokozatos mozdulatokkal nyitottam ki, hogy lássam a velem szemben álló fiú szenvedést tükröző tekintetét. Tudja, hogy nem lenne a legjobb vége, ha most lágy, netalántán egy szenvedélyes csókot váltanánk, melyet feltehetően mindketten élveznénk, legalább is én biztosan. Érzéseink még nem tiszták. Ezeket a heves érzelmeket a hiány válthatta ki mindkettőnkből, ami érthető is ennyi év után.

Nem mozdult, egyikünk sem csak álltunk egy helyben és egymás tekintetében gyönyörködtünk. Az ő gyönyörű, egyedi szemei lélegzetelállító kilátást nyújtottak enyéimnek. Csalfa tekintetem akaratlanul is a csábítóan közel lévő ajkaira tévedtek, s Olivér ismét követte a cselekedetemet. Fényűző szemeit lehunyta, majd nem túl erősen összeszorította, mintha küzdene valami ellen. Levette meleg kezét felforrósodott orcámról és a medence felé lépett, el tőlem. Egy frusztrált sóhajt eresztettem a klórtól teli levegőbe. Megint megcsináltam. Megint az lesz, hogy feszengünk egymás mellett, mint a szerelmes tinédzserek és egy szót sem szólunk a másikhoz. Pontosan ez az, amit el akartam kerülni, de megint elszúrtam. Idegesen a hajamba túrtam és Oli felé fordultam, ki nekem háttal állt, s le sem vette tekintetét a medence vízéről.

Hirtelen ötlettől vezérelve lerúgtam magamról kényelmes bakancsaimat, s Oli mögé settenkedtem. Kezeimet izomtól feszült hátára raktam és nagy erőt véve, belelöktem a vízbe. Olivér egy rövid kiáltás után a víz alá merült, majd újra felbukkant az én nagy hahotázásaim kíséretében. Eltávolítani a kínos légkört: pipa. Egy kis büszkeség is került a nevetésembe. A tervem sikerült szerencsére, aminek nagyon örültem.  Olivér lelapult, vizes haja csintalanul a szemébe lógott. Fekete munkás pólója a víztől izmos testéhez simult. Szúrós tekintete csalfa mosolyt csalt az arcomra.

- Most segíteni fogsz kijönni. - jelentette ki, miközben nyújtotta felém a jobb kezét, hogy húzzam ki.

- Aha, persze, hogy magaddal ránts. – Mondtam játékosan, miközben bólogattam, ezzel jobban kifejezve, hogy tudom milyen játékot játszik. Oli ártatlanul megrázta a fejét, miszerint neki esze ágában sincs behúzni a medencébe. Megforgattam szemeimet angyali tekintetén, s összekulcsoltam a kezeimet. - Úgyis tudom, mit szeretnél, pontosan ezért nem fogom megfogni.

Olivér látszólag megelégelte magát és kimászott a medencéből felém véve az irányt, miközben hosszú víz csíkokat húzott maga után. Rájőve mire is készül, menekülésbe kezdtem. Gyermekded fogócskázásba kezdtünk, mint az ovisok. Tettem egy kört a medence körül, hogy Oli ne kapjon el. A nagy kergetőzés közben mindkettőnkből kitört pár sor kisebb kuncogás. Hirtelen hideg, vizes karok ölelték át a derekamat. Elől, a hasamnál Oli összekulcsolta kezeit és egy laza mozdulattal felemelt a földről, mint egy tollpihét. Őrült kapálózásba kezdtem, hátha kicsusszanok kezei közül, de esélyem nem volt. Hol sikonyáltam, hol hangosan felnevettem, miközben egyre közelebb, s közelebb értünk a medencéhez. Olivér egy egyszerű mozdulattal beugrott velem a vízbe. A hideg, klóros medence víz beterítette az egész testemet. Biztonságot éreztető kezeit levette rólam, s feljöttünk a víz alól.

- Nem vagy normális. - fröcsköltem le Olit, majd egy igen komoly ütést mértem a mellkasára a jobb kezemmel. Oli lágyan ráfogott a csuklómra elérve ezzel is, hogy elfelejtsem hogyan is kell levegőt venni.

- Állj már le a mellkasom ütésével. – mondta mosolyogva. - Folyamat ezt csinálod, mikor találkozunk. Lassan kezdem megszokni, de már kezd unalmas lenni. – Finoman közelebb húzott magához, s vizes ruháink teljesen egymáshoz tapadtak. Tekintete csak rajtam volt és kacéran csillogott a hold fényében. - Inkább simogass. – Kacsintott egyet pajkosan. Szemeim kitágultak hirtelen kérésétől. Szemei ellenállhatatlanná váltak, teljesen elmélyedtem bennük. Szívem örülten hasogatott a mellkasomban. Megköszörültem a torkomat, s próbáltam visszatérni a földre. - Kezdjünk neki a takarításnak. – Húzódtam el zavartam.

- Hmm... Oké. De nincs kedvem hozzá. – Panaszkodott Olivér bevetve hatalmas szemeit, melyek most még jobban csillogtak. Mindig ezt csinálta, ha nem akart valamit még gimnáziumba is ilyen arcot vágott, ha nem akart valamit megcsinálni. Úgy látszik még sem változott olyan sokat. Halvány mosoly ült ki arcomra a kedves emléktől.

- Majd lesz. – Közöltem vele halkan kuncogva, miközben próbáltunk kimászni a medencéből.

- Nem hiszem. Nézz csak körül. - mutatott körbe. - Tök tiszta minden.

- Úgy gondolod? – Mutattam az általunk kreált víztócsákra. Végig lehetett követni hol rohangált Oli, s hol estünk bele a medencébe.

- Oké, elég csak egy felmosás és kész is. – Mondta lezseren, s egy széles mosoly ült ki az arcára.

- Oké, van egy ötletem. Te gyors felmosol és mehetünk.

- Hű, mekkora ötlet volt! – Kezeit a derekamra rakta és fojtogatóan közel húzott magához. Szürkés szemeivel csak engem nézett. Felemeltem kicsit tekintetemet, - mivel jóindulatúan is Olinak csak az álláig értem - hogy láthassam az igéző szempárt.  - De el kell, hogy szomorítsalak. Most én is elmondom az ötletemet. Te is fogod csinálni. Mindketten felmosunk, aztán visszamegyünk a vízbe.

- Hogy utána újra felmoshassunk magunk után? – Húztam fel szemöldököm.

- Nekem határozottan megéri. – Vonta meg lezseren a vállát.

- Oké. Legyen.

Mindketten elindultunk a szomszédos fal felé, ahol a felmosókat hagyta Olivér. Habár dolgoznunk kellett, s magunk után takarítani, én boldog voltam, mert mindezt vele tehettem meg. Lopva felé pillantottam, s néztem, ahogyan erősen koncentrál a felmosásra és gondolatainak teljesen átadva magát néz lefelé. Megunva a csendben takarítást kihúztam magam, s kicsit kiropogtattam a hátamat, ami teljesen beállt a sok munka miatt.

- Térdelj! – Parancsoltam komolyan Olinak, próbálva nem elnevetni magamat. Értetlenül nézett rám, s egy ideig próbált gondolkodni azon, hogy ezt hogyan is érthettem.

- Tessék? – Kérdezte végül.

- Térdre!

- Ooké. – Nézett rám furán, mintha kedvesen akarnám kirabolni. Vonakodva, de letérdelt elém.

- Most a felmosók nemes lovagjává ütlek. – Koppintottam rá mindkettő vállaira egymás után. Oli jobb kezét a mellkasa bal felére tette, ezzel is jelezve, hogy belement a kis játékomba.

- Köszönöm eme megtisztelő rangot. – biccentett tisztelet tudóan Olivér, s kicsit el is mélyítette a hangját.

- Légy jó. – bólintottam vissza.

- Ja, úgy lesz. – Állt fel nevetve, majd a hátam mögé sétált, s a felmosójáért nyúlt.

- Lalalalalalalalalaaaaa. – Halottam meg eme felsőbbrendű éneklést a hátam mögül. Hátrafordultam, hogy megnézzem, mit is ügyköd a hátam mögött a volt osztálytársam. Oli kezei között a felmosóval bécsi keringőbe fogott, és látványosan, bár a bothoz hozzá nem érve simogatta azt. Olivér nevetségesen nézett ki, s eme gondolatomat nem titkoltam. Nevetésem csak úgy víz hangzott a helyiségben, majd próbáltam kontrollálni magamat és felvettem egy igen komoly arcot.

- Ahelyett, hogy engem kérnél fel, egy botlábúval táncolsz? - tettetem felháborodást, miközben a csípőmre raktam kezeimet.

- Túl elfoglalt voltál. - mutatott a kezemben lévő felmosóra. - De most, - vette ki kezemből a felesleges tárgyat. - hogy szabad vagy: Hölgyem, szabad egy táncra? - hajolt meg előttem Olivér igazi gavallér formájában.

- Természetesen... Uram! – Pukedliztem felé, két kezemet széttárva, s azt imitálva, hogy egy szép habos-babos ruhát fogok éppen. Jobb kezét a derekamra csúsztatta, mire én kezeimet átkulcsoltam a nyaka körül.

- Tudom, hogy már elmondtam, és te is elmondtad párszor az elmúlt napban, de azt hiszem, nem tudom eléggé kifejezni, hogy mennyire hiányoztál. - szólalt meg egy kis csend után Oli, miközben egy kósza hajtincset tűrt a fülem mögé.

- El sem hiszed mennyire jó ezt hallani tőled azok után, ami történt. – Mosolyodtam el keserűen, miközben elengedtem a nyakát, s tekintetemmel az immáron tiszta lecsempézett talajt vizsgáltam. Olivér az állam alá tette kezét, s maga felé fordította arcomat. Lágy mosoly ült kiférfiasodott orcájára, majd jobb keze a tarkómra tévedt, bal keze a lapockámra, így teljesen magához láncolt. Mélyet szippantottam bódító illatából, majd lecsuktam a szemem, s igyekeztem kiélvezni a pillanatot, amíg csak lehet. Ahogyan elérte a tudatomat a bekövetkezendő sorsom, kezeim ösztönösen a dereka köré tevődtek, s olyan szorosan húztam magamhoz amilyen szorosan csak tudtam. Nem akartam elszakadni tőle. Így akartam maradni örökre. Vele. Csak én és ő.

- Ti mit csináltok? Dolgoznotok kéne, nem romantikázni! – Fazék rikácsoló hangjára, mindketten elhúzódtunk egymástól. Oli keze lecsúszott a tarkómról az alkaromra, s a lapockámról a derekamra.

- Elnézést. – dörmögtük egyszerre a felügyelőnk felé, majd nagy bánatomra Oli kezei végleg eltávolodtak tőlem, ahogyan az enyéim az övéitől. Nagyot sóhajtva visszatértünk az unalmas monoton takarításhoz.